Íme a Fidesz forradalma:

|

Gyurcsány minisztériumának helyettes államtitkárát támogatják Verőcén Alább olvasható a verőcei jobbikosok levele:

Tisztelt Verőcei Polgárok, Kedves Magyar Testvéreink!

Dózsa Csaba László polgármesterjelölt - 2005 és 2006 között helyettes államtitkár az Egészségügyi Minisztériumban - és 5 képviselőjelölt társa közösen indul az október 3-i önkormányzati választáson, függetlenként, de a Fidesz támogatásával!

A történet furcsasága és érdekessége, hogy a helyi Fidesz-szimpatizánsok erről semmit sem tudnak. Megkeresésünk után megdöbbentek és felháborodtak, majd azonnal felhívták Harrach Pétert, aki állítása szerint nem hallott ilyesmiről. Ez miért baj – kérdezheti jogosan az olvasó? Dózsa Csaba László egészségügyi közgazdász, aki szakmai önéletrajza szerint 11 évet dolgozott az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP), egészen 2005-ig.

Ezt követően pedig 2005. március 13. és 2006. július 1. között - a magyar egészségügy egyik sötét időszakában - a Rácz Jenő vezette Egészségügyi Minisztérium közgazdasági, majd közgazdasági ágazatfejlesztési helyettes államtitkára volt. Eltávolítása után 28 millió 84 ezer 439 Ft végkielégítéssel távozott, mely állítása szerint a törvények „szellemében” járt neki.1 Ezzel az összeggel akkoriban igen előkelő helyet foglalt el a végkielégítéses juttatások listáján.

Felmerül a kérdés, hogy miközben az országban olyan a helyzet, amilyen - és ennél 2006-ban sem volt sokkal jobb - vajon erkölcsös-e felvenni ilyen összeget végkielégítésként? Akkor is, ha mindez törvényes. A kérdésre adott válasz, azt hiszem, egyértelmű: nem. Persze nem kell meglepődnünk, hiszen az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció regnálása idején államtitkárnak lenni nem egy erkölcsi magaslat. Önmagában ez is elegendő ok volna arra, hogy a kormánypárt ne támogassa őt, mint független polgármester-jelöltet. Kérdés azonban, hogy mi áll a háttérben, és miként lehet, hogy a választókerület Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője nem tud semmiről?

A helyi Fidesz-szimpatizánsok véleménye szerint elképzelhetetlen, hogy pártjuk egy ilyen jelöltet támogasson, hiszen eddig mindig kikérték véleményüket hasonló esetekben, ráadásul azt gondolják, hogy Harrach Péternek tudnia kellene róla, mert a térség ügyeit ő irányítja. Ők úgy gondolják, hogy ez a „jelöltcsapat” magánakciója, mely a kormánypárt tudta nélkül történt. A Jobbik Magyarországért Mozgalom Verőcei Alapszervezetének határozott véleménye ezzel szemben az, hogy Dózsa Csabának gyakorlott politikusként tisztában kell lennie azzal, hogy e tettére mindenképp fény derül. A következményei pedig beláthatatlanok, hiszen egy párt logójának beleegyezés nélküli használata bűncselekmény, valamint sérti a választási törvényt. Ezért feltételezzük, hogy a Fidesz közbenjárása nélkül a támogatás nem jöhetett létre, melyről minden valószínűség szerint Harrach Péter is tud. Szükségük van Magyarország összes településén a kipróbált és megbízható elvtársakra, hiszen a „jó káder nem vész el, csak átalakul”.

Ahogyan Tarlós István megválasztása esetén helyettese, vagy esetleg főtanácsadója az az Atkári János lehet, aki korábban Demszky Gábor bizalmasa volt, úgy Verőcén sem zárhatjuk ki a nagykoalíciós együttműködést. Mindezt természetesen a kistelepüléseken alkalmazott módszertan szerint, a függetlenség köntösében. Ezért kérünk minden verőcei polgárt, hogy jól gondolja meg, kire adja le voksát! A helyi Fidesz-szimpatizánsokat külön óva intjük attól, hogy bedőljenek ennek a trükknek, melyet szeretett pártjuk és a polgármesterjelölt úr minden bizonnyal közösen talált ki!

Adjon az Isten szebb jövőt!

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...