Őszinte haszid vallomás: „A gójok azért vannak, hogy a zsidókat szolgálják”
Az Izraelben élő nem zsidók életének egyetlen célja, hogy a zsidókat szolgálják- jelentette ki Ovádjá Joszéf rabbi, a több, mint 8 százalékos támogatottsággal bíró szélsőséges Shász párt szellemi vezetője, a szefárd zsidó szekta magas rangú elöljárója. A gojok egyedül arra születtek, hogy minket, Izrael népét szolgáljanak, enélkül nincs is helyük a világban - mondta a rabbi egy szombat esti prédikációjában. Hallgatósága előtt azzal oldotta fel a tisztátalan vérű alsóbbrendűek pusztalétezéséből fakadó, számukra nyilván rendkívűl nyugtalanító ellentmondást, hogy azokat csak azért nem ragadja el azonnal a halál, mert feladatuk van a világban. Ez pedig nem más, mint a választott nép hűséges szolgálata. Mi szükség van a gojokra? Ők dolgoznak, vetnek és aratnak, míg mi ülünk, mint a nagyurak, és eszünk - foglalta össze sajátos társadalomszervezési elveit a rabbi. A vallási vezető nem először beszélt (talán túlzottan is) őszintén a hászid szekta világszemléletéről. Augusztusban nyilvánosan Isten átkát kérte a palesztinokra és vezetőikre. Igaz, ezt később kénytelen volt visszavonni, és megáldani "Izrael minden békeszerető szomszédját". Hogy Jószéf rabbi melyik megnyilatkozása volt őszintébb, azt az olvasóra bízzuk... Jerusalem Post nyomán - barikad.hu |
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR















Az Izraelben élő nem zsidók életének egyetlen célja, hogy a zsidókat szolgálják-jelentette ki Ovádjá Joszéf rabbi, a több, mint 8 százalékos támogatottsággal bíró szélsőséges Shász párt szellemi vezetője.











