Ez volt a magyarországi "privatizálás"

|

Arcpirítóan olcsón, tízmillió forintért privatizálták a hétfői vörösiszap-tragédiát okozó ajkai timföldgyárat Horn Gyula kormányzásának idején -- derül ki Csiha Judit volt szocialista miniszter lapunkbirtokába jutott belső jelentéséből. A gyár értékét 1997-ben 1,7milliárd forintra becsülték, s azért engedték el a pénz nagy részét,mert az azóta lényegében változatlan tulajdonosi kör hárommilliárdforintos környezetvédelmi korszerűsítést ígért a gyárban. A Csiha-jelentésből való a mellékelt táblázat is, amelyen jól látható,hogy a magyar alumíniumipar szinte teljes egészét "bagóért" adták magánkézbe.

 Hatalmas magánvagyonukból is fedezhetnék a Magyar Alumíniumtermelő ésKereskedelmi Zrt. tulajdonosai, Tolnay Lajos, Petrusz Béla, Bakonyi Árpád és fia, Bakonyi Zoltán az iszapömlés okozta károkat. Ha a cég nyolcmil­liárd forintos tőkéje nem fedezné ezt, akkor is lesz mit lefoglalniuk a hatóságoknak. A három tulajdonos ugyanis a magyar milliárdosok top 100-as listájának helyezettje. A Napi Gazdaság Tolnay Lajost 23 milliárd forintos vagyonnal a 21. helyen, míg Bakonyi Árpádot és Petrusz Bélát egyaránt 16,5 milliárd forintos vagyonnal a 28. helyen tartja nyilván.

 Forrás: Magyar Hirlap

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...