Felsőőrön sem lehet magyarokra emlékezni

|

Mint arról már beszámoltunk vasárnap délelőtt magyar hazafiak 40 fős csoportja, kiegészülve 10 őrvidéki magyarral megemlékezést tartott a hon megtartó Prónay Pál és Nyugat-Magyarország népei által 1921. október 4-én által kikiáltott Lajtabánság megalakulásának a 89. évfordulójáról. Az osztrák hatóságoknak törvényesen bejelentett rendezvény jelentős rendőri készültség mellett sikerült megtartania a szervezőknek. A rendezvényen az évtizedeken át elhallgatott történelmi tényeket Sarkady Sándor történész ismertette és felszólalt Dr. Éva Mária Barki jogvédő asszony, aki többek közt a magyar önrendelkezés fontosságát hangsúlyozta. Az eseményen élőben felcsendült a Hungarica együttes " Ide születtem" című népszerű balladája.  A jelenlévők ezt követően megkoszorúzták a több száz márványba vésett száz magyar nevét tartalmazó hősi emlékművet. Egy magyarságára büszke felsőőri informátorunk jelezte, hogy a rendezvény másnapján  valakik "eltakarították" a megemlékezők virágcsokrait és a fotón látható nagyméretű koszorút. 

A hír hallatán Éva Mária Barki feljelentést tett az osztrák rendőrségnél, hiszen a kegyeletsértő cselekményt az osztrák büntetőtörvénykönyv 190.Abs. 2 StGB. pontja alapján büntetendő szabálysértési cselekmény. Az ügyről tájékoztatást adott a KURIER és az ORF kismartoni szerkesztőségének, valamint a Magyar Távirati Irodának. Gerhard Pongratz a felsőőri város SPÖ-s polgármestere a rendezvény kapcsán nemtetszésének adott hangot, és a szervezőknek elmondta, ha csak rajta múlt volna nem lehetne megemlékezniük a magyaroknak az 1921-es eseményekről...

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...