Forradalmi marxista tagozat a jobboldal ellen

|

Új párton belüli szerveződés alakulhat az MSZP-ben Forradalmi marxista tagozat néven. A mozgalom hivatalosan csak az MSZP- választmány engedélyével működhet tagozatként. Jelképüknek a kalapácsos vörös embert választották.


Új párton belüli szerveződés alakulhat az MSZP-ben Forradalmi marxista tagozat néven. A mozgalom hivatalosan csak az MSZP- választmány engedélyével működhet tagozatként. Jelképüknek a kalapácsos vörös embert választották.

Kommunista, bolsevista, feminista és baloldali- zöld elveket valló fiatalok alakítanának radikális csoportot az MSZP-ben. A Magyar Nemzet információja szerint 160, többnyire párton kívüli fiatal csatlakozott a tagozathoz. A szervezők kiemelték, olyan fiatalok alapítanák meg a csoportot, akik nem voltak ügynökök és nem voltak tagjai az MSZMP-nek.

Értékrendszerük alapja az a marxista társadalompolitika, amely szerintük Nyugat- Európában szerves része a baloldali pártoknak. Úgy gondolják ugyanis, hogy az MSZP megtisztítását a lehető leghamarabb el kell végezni, és ez a közösség felgyorsíthatja ezt a folyamatot.

Szerintük a Magyarországon uralkodó jobboldali politikával szemben csak valódi szocialista eszmékkel lehet fellépni. A szervezőknek a tagozati státusz eléréséhez 300 aláírást kell gyűjteni, ennek elérést
januárra tervezik. A napokban elfogadták alapító okiratukat és a jelképüket a kalapácsos vörös embert. Az alakuló tagozat vezetői tagjai az MSZP-nek, ám országos hírnevű politikus nincs közöttük.

A közösségnek nem lehet tagja az, aki az elmúlt tíz évben tagja volt az országos elnökségnek, vezető tisztségviselője volt az MSZP-nek, illetve vezető tisztséget töltött be megyei szinten. Szándékuk, hogy az MSZP-t megtisztítsák a liberális (gyurcsányista) és konzervatív eszméktől. Elfogadhatatlannak tartják, hogy a pártban "ex-SZDSZ-es nyomulás van, és vállalhatatlannak tartják a teljes parlamenti
frakciót is.


Sinkovics Szilvia

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...