Gőbl Gábor interjú a Kisalföld szeptember 25-i számában
– Ön több éve a Jobbik tagja, a soproni szervezet elnöke. Milyennek képzeli a polgármesteri széket, miközben eddig képviselő-testületi tapasztalatra sem tett szert? – Rázósnak és feszültségteljes pozíciónak tartom. Úgy vélem, a város elmúlt húsz évének regnált polgármesterei a sok pozitív cselekvésük mellett sem tudták teljesíteni küldetésüket. Lehetőségeket veszített Sopron, s az elmúlt két évtizedben rossz döntések sorának lehettünk tanúi. Gondoljunk csak a Globexre és más, óriási mennyiségű adóforintokat felemésztő ügyekre. Zenészként, sportmenedzserként sokfelé megfordulok az országban. Meg kell állapítanom, a megyei jogú városok sorában Sopron komoly lemaradásban van. Ha finomabban fogalmazunk, akkor messze nincs az éllovasok között, noha földrajzi fekvése, turisztikai adottságai a folyamatos és a jelenleginél lendületesebb fejlődésre predesztinálnák. Viszont a realitásokkal is tisztában vagyok. A városvezetői szolgálatért való indulásom elsősorban a jövőnek szól. – A Jobbik előtt melyik párttal szimpatizált? – 1990 óta Fidesz-szavazó voltam. 2007-ben azonban úgy döntöttem, kiválok a pártból. Abban az évben szerveződött, s 2008 elején alakítottuk meg a Jobbik soproni szervezetét, amit azóta vezetek. Keresztény polgári értékrendben szocializálódtam. A 2002-es választáskor elért baloldali győzelem késztetett arra, hogy a helyi közélettel foglalkozzak, tettre készen léptem a Fideszbe, de tennivalóm mégsem akadt. Eltávolodásom egyértelmű oka az volt, hogy a 2006. őszi kormányellenes tüntetéssorozat után a Fidesz lényegében elfogadta az MSZP terminológiáját, amely kriminalizálta a történteket. Megjegyzem, magam is részese voltam a budapesti eseményeknek. Úgy hittem, a keresztény nemzeti értékrendet képviselő Fidesznek érdekében áll a Gyurcsány-kormány azonnali leváltása. Mivel ez nem történt meg – pedig erre lehetősége lett volna –, ezért vetült a figyelmem a Jobbikra, amely nemzeti érdeket védő politikai szervezetként kérlelhetetlenül a Gyurcsány-rezsim megdöntése mellett szállt síkra. – Milyen programmal indul a választáson? – A takarékosságot, illetve a vagyongazdálkodás megreformálásának kérdéskörét hangsúlyozzuk. A támogatási rendszert is górcső alá vennénk. Óriási hibának tartjuk a Sopron Holding túlsúlyos városi cég üzemeltetési költségeinek többletnövekedését. A városi cégek egybeolvasztásakor az volt a cél, hogy forrásokat takarítson meg a mindenkori büdzsének, a hivatal és a holding közötti párhuzamosságok kiiktatása révén csökkenjen a hivatalban a dolgozói létszám. Ehhez képest – tudomásom szerint – a holdingnál közel háromszorosára nőttek a korábbival azonos feladatok üzemeltetési költségei, eközben a városháza vagyongazdálkodási osztályán pedig jelentősen nőtt a foglalkoztatotti létszám. Az anomáliákra csak egy példa: a bérbe adott önkormányzati ingatlanok után mintegy 35 millió forint folyik be havonta a kasszába. Igen ám, de ennek az ingatlanállománynak a kezelése, fenntartása havi szinten eléri a 41 millió forintot. Csak ott 6 milliós a deficit, ahol egyértelműen pluszszaldónak kellene lennie. Hozzáteszem, Sopronnak 18 milliárd forintos a tartozása, és ebben még nincs benne a 2,5 milliárdos folyószámlahitel. Súlyos adósságcsapdában van a város, noha sikervárosként hirdeti a mostani városvezetés. – Hogyan képzelné el polgármesterként az adósságállomány csökkentését? – Ez jelen pillanatban megválaszolhatatlan kérdés, hiszen nem tudhatjuk, hogy a kormány miként szervezi át az önkormányzatokra rótt kötelező feladatokat. A 28 milliárdos éves városi költségvetésből talán ha 2 milliárdot lehetne megtakarítani, amely nyilvánvalóan érdekeket sért majd. Legkevesebb tíz év kell ahhoz, hogy ilyen nagyságrendű megszorítással befogjuk ezt az adósságállományt. – Van gazdasági képzettsége, gyakorlata a gazdálkodás területén? – Józan paraszti eszem és gyakorlati tapasztalatom is van, hiszen több mint 20 éve vállalkozó vagyok, adósságom pedig soha sem volt. A labdarúgóklub vezetése során sikeres válságkezelést vezényeltem: amikor 2003-ban átvettem a sportvállalat irányítását, az 145 milliós mínusszal küszködött, 2006-ban pedig mínusz 8 millióval adtam tovább az FC Sopront az utódomnak, miközben a magyar bajnoki 5. helyezésével, majd Magyar Kupa-győzelmével a legsikeresebb sportszezonjait produkálta a csapat. – Hogyan látja a Jobbik esélyeit Sopronban? – Tapasztalatom szerint a soproniak nem a polgármesterjelöltek programjaira, hanem pártpreferenciákra voksolnak. Nem szeretném a kishitűség látszatát kelteni, de Sopronban a Jobbik és a párt polgármesterjelöltje nem azért nem fogja megnyerni a helyhatósági választást, mert nem üdvösek az elképzeléseink. Egyszerűen arról van szó, hogy az uralkodó párt költséges kommunikációs módszereivel és a polgárok többségére ható sikeres vezérkultusszal országos szinten képes befolyásolni a választói döntéseket. A Jobbik soproni programja egy olyan közösségi indíttatású kívánságlista, amelynek egy része – remélem – a közgyűlési többség által is támogatható lesz majd, akkor is, ha ősztől nem Gőbl Gábornak hívják a polgármestert. Aki pedig elolvasta a ˝Jobb Sopronért, a szebb jövőért˝ című programunkat, az párthovatartozástól mentesen a legtöbb kezdeményezésünkhöz odahelyezheti az egyetértés pipáját, mert elképzeléseinket semmiféle szélsőség nem jellemzi. |
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR















Tisztában van a realitásokkal a Jobbik soproni polgármesterjelöltje, Gőbl Gábor. Megmérettetését a polgárok előtti ˝beköszönésnek˝ szánja, a jövőre gondolva. ( a vele pár nappal ezelőtt készült on-line kérdezz-feleleket egyébként több, mint 10 ezren tekintették meg az elmúlt napokban )











