A XIX. század második felében a tengerentúli gabona- és kukorica behozatal gazdaságtalanná tette a hazai termelést. Tetőzte a bajt, hogy az ország irányításában a gazdasági liberalizmus jutott uralomra, mely a gazdasági életbe való beavatkozástól tartózkodott, még akkor is, ha a gyengébbeknek kellett volna támogatást nyújtani. A közgazdasági szabadság jelszava alatt uzsorások lepték el a falvakat. A szorult helyzetbe került falusi gazdák előre eladták termésüket a falubeli uzsorásnak, aki gyakran váltót vett s az így kiszolgáltatott adós hamarosan a földjét is elveszthette. A törvényhozás sem a föld népét, sem a föld termését nem védte a külföldi verseny megsemmisítő támadásával szemben. Ilyen körülmények közt lépett fel Károlyi Sándor gróf, aki elsőként megszervezte a gazdákat olcsó kölcsönökkel ellátó hitelszövetkezeteket. Felkeresték a falvakat és bennük lelkes vezetőket toboroztak és 1898-ban létrehozták a Hangya termelő- értékesítő és fogyasztási szövetkezetek központját is. Lassan, de szívósan haladt előre a szervező munka és az első világháború kitörésekor a Hangyának már 1276 fiókszövetkezete volt 200 000 taggal.

A Hangya sokakat hozzásegített ahhoz, hogy általános gazdasági és

kereskedelmi ismereteket szerezzenek. Egyszerű falusi emberekből

hosszas, kitartó munkával szakképzett könyvelőket, pénztárnokokat

képeztek ki. Tanfolyamokon szövetkezeti ügyvezetőket és boltosokat

képeztek ki. A szövetkezeti tagok részére kongresszusokat rendeztek, a

szövetkezeti vezetők részére kerületi értekezleteket tartottak és minden

alkalmat megragadtak a tanításra.

Az intenzívebb termelő munka támogatása érdekében az értékesítés

megszervezéséhez is hozzáláttak. Első lépésük a Háztartás szövetkezet

létrehozása volt a fővárosban. Ez a vidéki szövetkezetekkel

összeköttetésbe lépve megszervezte a tojás, baromfi, gyümölcs és méz

értékesítését. Fontos szerepet töltött be a gazdaság patrióta

megszervezésében a Hangya-Ipar rt. Ez az iparágak széles körét ölelte át

(bor, szesz, vegyészeti gyár, szappangyár, túrógyár, cukorkaáru gyár,

kötélárugyár, acélárugyár, kefeáraugyár, seprűgyár, gyufagyár,

mustárgyár, hengermalom).

A Hangya eleinte csak a legszükségesebb fogyasztási cikkeket hozta

forgalomba és csak később, fokozatosan terjesztette ki üzletkörét

mindazokra a fogyasztási szükségleti cikkekre, továbbá gazdasági

anyagokra, mezőgazdasági gépekre, ruházati cikkekre, amelyekre a

szövetkezeti tagoknak szükségük volt.

A II. Világháború előtti időszakban Magyarország valamennyi településén

jelen voltak a HANGYA szövetkezetei; székházzal, kereskedelmi

átvevő-hellyel, hitelszövetkezeti partnerséggel, és azzal a

szellemiséggel, hogy az összefogás, a szövetkezés az egyetlen út arra,

hogy a termelők megfelelő pozíciót érjenek el a piacon, hogy a

gazdatársadalom piaci érdekei érvényesüljenek.

A második világháború kezdetére a HANGYA Közép- Európa egyik legnagyobb

vállalatcsoportjává nőtte ki magát úgy a tagságát, mint a kereskedelmi

tevékenységét illetően. 1940-ben több mint 2000 tagszövetkezete volt

700.000 taggal, 30 konzervgyára, 20 ipari üzeme, és 400-nál több boltja.

Az 1945 után bekövetkezett kommunista hatalomátvétel és az azt követő

törvénytelenségek, így az államosítás során az összes HANGYA vagyon

gyakorlatilag kártalanítás nélküli lefoglalásra került. A vidéki HANGYA

boltokat és telephelyeket főként a földműves-szövetkezetek, majd később

az ÁFÉSZ néven alakított szövetkezeti jellegű társaságok tulajdonába

adta az állam, formálisan ügyelve, de tartalmilag erősen korlátozva a

tagok demokratikus döntéshozatali lehetőségét. Ezt segítette elő, hogy a

gazdák, mint TSZ tagok már nem kötődtek a földhöz, illetve az ÁFÉSZ

tagok a fogyasztói-ellátó szövetkezetekhez.

Forrás: Lóránt Károly