Sopron város architektúrája alap helyzetéből fakadóan nehézzé teszi a közlekedést, az elviselhetetlen mennyiségű helyi és átmenő gépkocsiforgalom terhelését. Ezzel nyilván az ezért felelős városi notabilitásoknak is tisztában vannak. Városunk jelenlegi irányítása (az előző sem különben), mintha ezt figyelmen kívül hagyná oly annyira, hogy a helyett, hogy javítana ezen a helyzeten még rátesz egy lapáttal és még nagyobb káoszt, idéz elő a rendszerbe. Attól most akár el is tekinthetnék, hogy annak a pár villanyrendőrnek az összehangolása is megoldhatatlan feladat elé állította a közlekedés szervezéséért felelős embereket (itt most szándékosan nem szakembert írtam!), de spongyát rá! Inkább vegyük most górcső alá a város periférikus közlekedését. Ehhez azonban lépjünk vissza egy keveset az időben.

 Csekély egy, másfél évtizede a város több helyén nem kevés költséggel ipari parkok kialakítására került sor. Nem is egyre, hanem mindjárt kettőre. Az egyik mindjárt a Győri őt végén az Ipar körúttól keletre, a másik pedig a komoly költséggel kialakított, azóta is üresen álló téglagyár és az Aranyhegy közötti. (Ide csak az Inkubátor háznak nevezett az óta is részben kihasználatlan torzszüleményt sikerült felépíteni, arra kényszerítve a város lakosságát, hogy a város legtávolabbi részéről is ide zarándokoljon az, akinek a szolgáltatója itt székel, ezzel kapcsolatos ügyeit itt intézheti. Ez nyilván a gépkocsival nem rendelkező nyugdíjasok legnagyobb örömére történt így. Most az előbbiről ejtenék néhány szót. A Győri út a vasúti hídtól kivezető szakaszának mindkét oldala hirtelen iparterületté avanzsálódott, míg az erre kijelölt területek jelenleg is csak vegetálnak. A megjelent multik a különböző barkácsárut árusítók, a méregdrága butikok, és hát magyar terméket gyakorlatilag nem árusító "élelmiszer" és egyéb kacatot árusító ilyen-olyan marketek. Ezek elhelyezése az, ami komoly gondokat okoz. A meggondolatlan, tervszerűséget teljes egészében mellőző, mindezt megelőző koncepcióterv nélküli egymásra halmozásuk közlekedési krachot eredményezett.

 A legutóbbi - a vágóhíd helyére betelepült - még meg nem nyitott üzlet miatti csomópont kialakítása a totális dilettantizmus példája. Már a Külső körforgalmi csomópontra telepített másik bóvliárus üzlet is csak komoly térképészeti ismeretek birtokában közelíthető meg, e legutóbbi pedig totális csőd.

A vasúti hídhoz legközelebb elhelyezett lámpás csomópont nagy sikerrel dugítja be a Csengeri út eddig sem gyenge forgalmát, nap, mint nap. Az araszoló gépkocsik pedig szennyezik a város és különösen a kórház levegőjét. A balra lehajtások megtiltásával pedig további plusz körök megtételével lehetséges csak egyes üzletek megközelítése. (Hogy egyáltalán szükségesek-e ezek az üzletek az már egy másik kérdéskör.)

Ugyancsak neuralgikus kereszteződéssé vált a Rákosi út kereszteződésében elhelyezett közlekedési lámpa, amely sikeresen torlaszolja fel néha egészen a plázás kereszteződésig a forgalmat. Brávó! Ezt az ésszerűtlenséget überelni azért valljuk be, most már nehéz lenne felülmúlni. Viszont a város vezetése, akinek a legfontosabb és elsőrendű feladat az, hogy saját illetményének növelésével foglalatoskodjék, mintha tudomást sem szerezne sorozatos balfogásai eredményéről. Magam is műszaki emberként nem tudom elhinni, hogy városunk kiváló mérnökei, műszaki szakemberei ne tudták volna ezt a problémát kellő megfontolással, előzetesen egyeztetett tervekkel, átgondolt és jövőbe mutató koncepcióval megoldani. A helyi műszakiak mellőzésével, méregdrágán dolgozó külsős tervezéssel, a helyi problémákat nem ismerő csak a pénzt szem előtt tartó egyének, szervezetek a helyi problémákra soha nem fognak megoldást nyújtani. A tapasztalt helyi műszaki szakemberek, megtiszteltetésnek éreznék  - ha megbízást kapnának -, hogy városunk rendelkezésére álljanak. A helyi megbízásokra kifizetett pénz is városunkban kerülne újra a pénzforgalom vérkeringésébe.

Ideje lenne olyan városvezetésnek bizalmat szavazni, amely végre a helyi problémákat helyükön kezeli, hosszú távú, nagy ívű gondolkodással a helyi érdekek mentén végre élhető, minden szempontnak megfelelő városi arculatot alakítana ki szerényen és méltósággal. Erre azonban eladdig várnunk kell, amíg a kicsinyes személyes érdekeket a valódi tenni akarás szemlélete váltja fel.