MTESZ Székház, 2011. április 5. 18 óra: Balogh Gábor: A terror szellemi alapjai, A kommunizmus „a rosszul megvalósított jó eszme” elmélete és ennek cáfolata

|

Márciusban a MTESZ Székházban, dr. Obrusánszky Borbála  történész – orientológus a László Gyulától ismert kettős honfoglalás-elméletről, a türtk – avar – magyar kapcsolatokról tartott előadásával indult útjára az Atilla Király Népfőiskola Sopronban. Az ország több városában már működő ingyenes képzés feleletet ad arra, hogy miért tűnnek olyan kaotikusnak a hazai őstörténeti kutatások, s hogy nyugati és keleti tudósok hol tartanak a szkíta/szittya népek múltjának felderítésében. Obrusánszky Borbála, akinek számtalan önálló kötete és az amszterdami egyetem professzorával, Marácz Lászlóval közösen szerkesztett könyvei dokumentálják mongóliai útjait, és a szkíta - hun népek kutatásában elért nemzetközi eredményeit, a soproni népfőiskolán is havonként e témakört boncolgatja.

Előadó párja Balogh Gábor történész viszont a még éppen magunk mögött hagyott és a nagyvilágban még ma is élő kommunizmus viszonyrendszereit, hatalmi ideológiáját világítja meg. Mint írta egy helyütt: „A diktatúrák nagy részét kétségtelenül a rettegés tartja össze, és a nevetés töri meg a hatalmukat”.

:A népfőiskolát támogató  „Kollégium a Jövőért Alapítvány” azért hívta életre a hallgatók számára ingyenes képzést, hogy a magyar nemzet szellemi állapotát javítsák, a közösségtudatot felébresszék, és megalapozzák a múltért, a jelenért és a jövőért érzett felelősséget.

A Tessedik Sámuel által 1779-ben elindított, majd évszázadokkal később Németh László nevéhez kötődő, s az utóbbi évtizedekben különböző témakörökben újrainduló civil önképző – felnőttképző mozgalom a közoktatáson tátongó sebeket kívánja begyógyítani. Az Atilla Király Népfőiskola a magyarságkutatást tűzte zászlajára abban a reményben, amit Németh László több, mint fél évszázada megfogalmazott: „Az egész ország egy népfőiskola, mert a nép tanulni akar…”

A legközelebbi előadás:

MTESZ Székház, 2011. április 5. 18 óra: Balogh Gábor: A terror szellemi alapjai, A kommunizmus „a rosszul megvalósított jó eszme” elmélete és ennek cáfolata

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...