Nem kerülhetik el a felelősségre vonást a vörösiszapos oligarchák!
Kepli Lajos jobbikos országgyűlési képviselő szerint a vizsgálat lefolytatásáig nem csak Bakonyi Zoltánnak, hanem a katasztrófáért jelentős felelősséggel tartozó többi cégvezetőnek is előzetesben kéne lennie, magánvagyonukat pedig már korábban zárolni kellett volna a hatóságoknak. A párt szerdán kiadott közleményében leszögezi: kész megadni minden segítséget az olyan jogszabály-módosítások érdekében, amely kizárja, hogy a kilenc ember halálát okozó, több száz család életét, valamint a környezetet tönkretevő katasztrófa valódi felelősei kimenthessék magánvagyonukat és sztárügyvédeik segítségével már a vizsgálat kezdetekor szabadlábra kerüljenek Szerdai közleményében Kepli Lajos emlékeztet: az utóbbi években egyeseket politikai okokból hetekig, hónapokig tartottak előzetes letartóztatásban, de a legkisebb súlyú bűncselekménnyel gyanúsított személyekkel szemben is szigorúbban járnak el
|
Helyi videó
Központi videók
Kiskáté
Jobbik kiskáté
Eseménynaptár

















Kepli Lajos közleményben tiltakozik a Jobbik a Veszprémi Városi Bíróság döntése ellen, amely elrendelte Bakonyi Zoltánnak, a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. vezérigazgatójának azonnali szabadlábra helyezését.











