A Rákóczi Szövetség elnökével találkozott Szávay István

|

Dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnökének meghívására csütörtökön a szervezet irodájába látogatott Szávay István. A Jobbik Nemzetpolitikai Kabinetjének elnökét régi ismerősként köszöntötték, hiszen Szávay a Szövetség Eötvös Loránd Tudományegyetemen működő alapszervezetének vezetője, valamint 2000-2008 között a szervezet számos rendezvényének szervezője volt.  A Rákóczi Szövetség 1989-ben alakult azzal a céllal, hogy az elcsatolt területeken élő magyarok nemzeti, kulturális, szellemi, közművelődési és érdekképviseleti tevékenységét segítse és hatékonyan részt vállaljon identitástudatuk megőrzésében. Az egyesület mára Kárpát-medence szerte több mint 13 000 taggal és közel 300 helyi szervezettel büszkélkedhet, és olyan nagy múltú, határokon átívelő rendezvénysorozatok szervezése kapcsolódik a nevéhez, mint az október 23-i Gloria Victis és a Cultura Nostra középiskolás történelmi vetélkedők, a március 15-i diákutaztatási programok, a kárpát-medencei magyar történelemtanárok tábora, valamint főiskolás- és anyanyelvi táborok.

A személyes ismeretség ellenére a tegnapi találkozó a Rákóczi Szövetség és a Jobbik első hivatalos kapcsolatfelvételének tekinthető. Dr. Halzl József elmondta, szervezete minden nemzetpolitikában elkötelezett pártot és civil szerveződést partnerének tekint, amelyre Szávay úgy reflektált: a Jobbik részéről is természetes az együttműködésre való nyitottság. Mint mondta, a Szövetség értékes szervezési tapasztalatot és kapcsolati tőkét halmozott fel az elmúlt két évtizedben, közhasznú tevékenysége az elszakított nemzetrészeken pedig felbecsülhetetlen. Dr. Halzl József a folyamatban lévő projektek közül kiemelte a határon túli magyar diákok magyar iskolába adását megcélzó beiratkozási programot, amelyet civil szervezetek mellett politikusok és helyi önkormányzatok is felkaroltak, Elnök úr erre kérte a Jobbik frakcióját is. A szervezet vezetője kitért a környező országokban ez évben esedékes népszámlálásra, amelynek fontosságára a magyar kisebbségek körében a Rákóczi Szövetség is fel fogja hívni a figyelmet.

 

Szávay IstvánDr. Halzl József ugyanakkor több problémás fejleményről is beszámolt. Az egyik, hogy a kormány által meghirdetett határon túli osztálykirándulásokkal kapcsolatban – amelyet a Rákóczi Szövetség másfél évtizede a március 15-i ünnepségek kapcsán rendszeresen megszervez – továbbra is sok a bizonytalanság, a Szövetséget az előzetes ígéretek ellenére eddig nem vonták be az előkészítő munkálatokba. Szintén kedvezőtlen fejlemény, hogy az adórendszer átalakításával megszűnt annak a lehetősége, hogy a közhasznú tevékenységet végző civil szervezetek támogatói adójóváírást vehessenek igénybe. Ez különösen hátrányosan érinti a jórészt nem államilag támogatott egyesületeket és alapítványokat, amilyen a Rákóczi Szövetség is.

 

Szávay István ígéretet tett, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom minden tőle telhető segítséget meg fog adni a problémák megoldásához. Az egyeztetés végén Dr. Halzl József elmondta, számos olyan rendezvényük van, ahová politikusokat és közéleti szereplőket is el szoktak hívni, ezekre a jövőben szívesen látja a Jobbik képviselőit is

 

Bencsik János

 

barikad.hu

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...